Az időjárás kegyes volt, szép nyári napra ébredtünk. Reggel 9 óra körül már a reptéren is voltunk. Kedves, humoros, zárt közösségbe csöppentem, akik mégis barátsággal, kedvességgel, nyitottsággal fordultak felém. Gyors bemutatkozás, öltözködés, rövid eligazítás és már azon vettem észre magam, hogy a repülőgép felé tartunk, és a felszálláshoz készülődünk.

Több kört megtéve el is értük az ugrómagasságot a 4200 m-t. Nem féltem, nem izgultam.  Már nagyon vágytam arra a pillanatra, hogy megtapasztaljam a szabadesést, az ereszkedést. Otthon többször elképzeltem, de a valóság mind felülírta ezt. Félelem nélkül, teljesen rábízva magam a tandempilótára, léptem ki a repülőgép nyitott ajtaján, és már következett is az 55 mp-es zuhanás. Igaz, egy furcsaság azért volt, mert hihetetlen, de nem kaptam levegőt, pedig csak az vett körül. Szerencsére Gyuri erre is adott útmutatást, s oldalra fordítottam a fejem, s máris újra tudtam lélegezni. Fantasztikus érzés szabadon zuhanni, ez eddig számomra ismeretlen élmény volt. Utaztam már repülőgépen, helikopteren, sőt sárkányrepülőn a Balaton felett, de ehhez hasonló érzésben még nem volt részem.

1500m körül nyitott az ernyőnk és jött az ereszkedés. Itt már volt idő nézelődni, játszadozni, hintázni az ernyővel. Elmondhatatlan fentről nézni a tájat, lebegni a semmiben. Láttam a Balatont, láttam a sárguló búzamezőket és legelésző birkanyájat is. Pár percre madártávlatból szemlélhettem a világot. Csodálatos emlék lesz ez mindig számomra, gazdagabb lettem ezzel az élménnyel. Kár lett volna kihagyni az életemből.

Következett a földet érés, amitől -most már bevallhatom- kicsit féltem, mert sajnos a lábaimban érzem egyedül a hetven év valóságát. Nem tudtam a kellő magasságba felhúzni, még a kezem segítségével sem őket, de a tandempilótám ügyessége itt is megmutatkozott. Egyetlen ütődés nélkül, lehelet finoman csusszantunk vissza az anyaföldre. S már nem is maradt más dolgom, csak fogadni a gratulációkat.

Végezetül köszönetet szeretnék mondani azoknak az embereknek, akik hozzásegítettek ehhez.

Köszönöm a tandempilótának, Kiss Györgynek (Kojaknek), akivel össze voltam kötözve, s vigyázott rám.

Köszönöm Szilveszternek, aki megörökítette ezt a pillanatot. Köszönöm a kedvességüket, türelmüket, profizmusukat és mind eközben lazaságukat.

Nem utolsó sorban köszönöm fiamnak és a családomnak, hogy teljesítették a vágyamat.