|
Ez egy olyan ugrásfajta, ahol egy a legmagasabb szinten képzett ejtőernyős (tandempilóta) a teljesen laikusnak is be tudja mutatni az ejtőernyőzés szépségét. A tandemugrás a legjobb módszer, hogy képzés nélküli ejtőernyős ugrást hajts végre.
Ha meg akarod ismerni az ejtőernyőzést, a szabadesés semmivel össze nem hasonlítható élményét, akkor ki kell próbálni. Nem lehet kedvet csinálni valamihez, amiről csak azok tudnak igazán beszélni, akik már megpróbálták. Hogyan mondjam el valakinek - aki eddig az égre legfeljebb csak emelte a tekintetét, hogy milyen is az, amikor
- Úgy izgulsz, mint a gimnáziumi W.C - be, amikor a nagyszünetben elszívod az első cigit
- Úgy izgulsz, mint az első - a nagytestvér által megváltott - tizennyolc éven felüli filmre szóló jeggyel a kezedben a jegykezelő néni előtt állva és attól rettegve, hogy elkéri a személyidet
- Amikor csak annyira viselkedsz, mint nyolcadikban a kötelező védőoltás előtt, és mindenki azt nézi, hogy mikor ájulsz el
- Úgy izgulsz, mint az első csók előtti kézfogásnál - amikor izzad a tenyered és tudod, hogy ezt pillanatokon belül a másik is észre fogja venni
- Amikor a földön " elpróbálják " Veled, mit kell csinálnod majd a levegőben, nos akkor úgy érzed magad, mint amikor a szüleid a szép ruhádat erőltetik rád és te pont, akkor találkozol az utcán álmaid lovagjával
- Aztán a levegőben olyan, mint az első fogfúrás előtti várakozás, félelem
- amikor odakacsáznak veled az ajtóhoz, ösztönösen kapaszkodsz - életidegen dolog nagymagasságról kiugrani (különben sem gondoltad komolyan)
- És amikor kiugrotok, és nem kapsz levegőt, - mert bár megfogadtad, hogy te aztán nem fogsz sikítani, mégis visítasz, mint a választási malac - és elfogyott a levegőd
- De elfelejtesz még lélegezni is, mert valami olyanban van részed, amit nem tudsz megfogalmazni - újra megszülettél, ott fenn leszel szobatiszta és felnősz, először randevúzol, szeretkezel, - mindezt pár perc alatt
- Addig nem látsz túl sokat
- Aztán diszkrét pukkanás, mint a távoli pezsgősdugó - mint amikor a panelban, a szomszédban szilvesztereznek
- Egy rántás és lebegsz
- Látsz, tudsz levegőt venni, " lógsz a szeren "
- Lassan kidugul a füled is
- És földet érsz
- Nem emlékszel semmire, pedig mindenki gratulál
- Csak azt tudod, hogy megint akarod mindezt átélni újra és újra és újra
|